A dalon eredetileg 2021 telén kezdtünk el dolgozni. A hangulata és a szöveg első verziója már akkor kialakult, de az általunk véglegesnek gondolt állapotig eltelt két év, persze addig más dalokon is dolgoztunk ezzel párhuzamosan. A legnagyobb megfejtenivaló a refrén volt, ami legalább 3-4 verziót megélt, de az első verzének is volt legalább 2 korábbi szöveges verziója. Amikor úgy éreztük, hogy elkészült, elküldtük keverésre a Nolatency Studio stúdiónak két másik dallal együtt. Ekkor még nem sejtettük, hogy az egészet újra fogjuk dolgozni még egyszer, de így lett.😀 Javaslatukra, hogy a referenciáinknak megfelelő végeredményt kaphassunk ízekre szedtük az egészet és újraépítettük az összes elküldött dalt. Új dob hangmintákat kerestünk, és sokkal jobb minőségben felvettük újra a basszusgitárt és a gitárokat. Ami feltette az i-re a pontot az ének újragondolása volt. Az itthoni énekrögzítési eszközparkunkkal köszönő viszonyban sem lévő brutálisan jó ének felvételi lánccal egészen más szintre emelkedtek a felvételek. Nem beszélve arról, hogy a felvételeket vezető Tóth Berci külső fülként is instruált minket a felvételek közben, ami által szintén szuper ötletek kerültek bele a dalokba. A képek ekkor készültek Oliver Cservenyak Films jóvoltából. Az utómunkákat követően meglettünk a kislemezzel. Aki esetleg járt a múlt heti debüt koncertünkön, már hallhatta a teljes anyagot, de hamarosan érkezik a Hagyjál lógva is videóklippel és a Nem kérem is egy egészen extra meglepetéssel.
Mi a Végtelen nyár klip története?
Story time II. rész. 📝 A klipet Johnny vezetésével és Balázs Dani közreműködésével a Reindeer Cinema készítette. Budapest egyik népszerű videóstudiójában forgattunk, a Flashback Studióban. Johnny hol a dobok, hol a kamera mögött volt, ami nem egy könnyű helyzet, de megoldottuk. Oli sem unatkozott a forgatáson, hiszen ő is besegített, hol az egyik kamera, hol a fényképezője mögött volt. Nem egy rossz helyzet, amikor ennyi filmes/fotós szakember van egy zenekarban.😀 🎬 Dani koordinálta az eseményeket, ügyelt a timingra és persze ő is nyomogatta a REC gombot. 💄 Betti addig némi sminkkel ránk varázsolt plusz 5 óra alvást és fiatalított rajtunk 2 évet. A koncepció tekintetében az lebegett a szemünk előtt, hogy bemutassuk magunkat, mint zenekart, emellett a dal lendületét is szerettük volna átadni a képekkel. A klipnek nincs storyja, csupán a hangszereink mesélnek, amelyekkel időnként nem teljesen azt játsszuk a képen, mint a dalban, de reméljük megbocsátjátok😀. Ha még nem láttad a klippet, klikk ide!